F Kovács Zsuzsanna

Bemutatkozás:

F Kovács Zsuzsanna vagyok albertirsai lakos, a gimnázium elvégzése után, gyerekkori álmomat valósítottam meg azzal, hogy 1992-ben fodrász képesítést szereztem.

Budapesti munkahelyeimen sok jó szakember mellett tanulhattam, dolgozhattam - elmélyíthettem a fodrász napi rutint. Gyes után már nem tértem vissza Budapestre, hanem helyben helyezkedtem el, így 2002-ben idén már 20 éve lesz, hogy Mon-Art Cservák szalnomnban dolgozom.
az évek folyamán sok új technikával és anyaggal ismerkedtem meg.(Wella Top Team, és a cég jóvoltából) Tudásunk napi szinten fejlesztjük, ismerkedünk a trendekkel folyamatosan.
A jó csapatmunka és a hosszú évek alatt családias hangulatú közösség alakult ki, ahová nem csak mi hanem a vendégeink is szeretnek járni. Ismerj meg Minket, szeretettel Várlak szolgáltatásaimmal.


Általában tervezett időpontok szerint dolgozom, pontosan várlak a kért időpontodon, de lehetséges a telefonon egyeztetett -Mikor érek rá a nap folyamán? - mondatot is szívesen veszem:-)) Hívj fel! 06 20 571 2372

Az első alkalommal ha vegyszeres kezelést is szeretnél, szeretnék Veled személyesen is találkozni, hogy átbeszéljük a kezelést, anyagokat, mennyiséget, árat.stb.
Tudnom kell mire mondok igent mint szakember. Köszönöm a megkeresést!


Köszönöm, hogy kíváncsi voltál Rám!

Zsuzsa


Szakmai vezető ajánlása:

F Kovács Zsuzsanna női- férfi gyermek fodrász A női fodrászat vezető oktatója

(20 éve a Társam jóban-rosszban)


Számíthatok Rá mint Mindenki más.Mellettem volt 1 mesterlevél, 2 diploma és számtalan szakmai vizsgáztatás,továbbképzés, tanítás és folyamatos tanulás mellett is. Az üzlet mindig rendben van, a fodrász szolgáltat nyitvatartás szerint működik.

Nagy számú Törzsvendégei már 20 éve járnak vissza hozzá havi rendszerességgel. Megbíznak formatervezésében, vegyszeres kezeléseiben, újító ötleteiben. Megbecsülik munkáját,ami igényes, pontos és precíz.Szeretik Őt. Munkája tervezhető, mert pontosan dolgozik naptárból is.Tudja ezt a sok (türelmes) férfi Vendége hogy nem kell várni, CSAK pontosan érkezni a megbeszéltek szerint.Időpontot már tudsz a kezelés után is kérni, a következő hónapra.
Ez itt csak Nála lehetséges!

Ha van üres ideje, mindíg besegít az érkezési sorrendben dolgozóknak is, hogy ne legyen torlódás.

Szívből ajánlom női- férfi szakágból a festés - melír- dauer - vágás (modern és kalsszikus) formákban is a tudás birtokában van.

Árlistája a teljesség igénye nélkül:

Galériája, munkáiból:




Munkarendje:

Elérhetőségei: k-p 8-16.30 ig
szombat:8-11.30 ig
Tel: 06 20 571 23 72






Logo

Cservák Mónika

Fodrász mester
Műszaki szakoktató
Andragógus
Ügyvezető



F Kovács Zsuzsanna

Női-Férfi-Gyerek Oktató Fodrász



Szluka Tibor

Lábápoló szakoktató
Eü. oktató
Ágazati Alapvizsga Elnök


Tóth Sára

Gyógypedagógiai asszisztens
Fodrász
Informatikai rendszerüzemeltető





Az adatkezelést és a szerződési feltételeket a menüben találja.

Mon-Art Cservák Szalon és Tanműhely Oktató és Szolgáltató Kft.
Cím:
2730 Albertirsa Pesti út 60.
Adószám: 13493772
Alapítva: 2005. április 28.
B/2020/001236